A Bronx Castle Hill Lopez család - David, a komputerszakértő papa és Guadalupe, az óvónő - nagy családra vágyott. Mindketten Puerto Ricóban születtek, de csak az Egyesült Államokban találkoztak össze, s házasságukból három lány született, a középső a Jennifer nevet kapta. A tehetséges kislány már ötévesen ének- és táncórákra járt, majd beíratták egy 12 osztályos katolikus lányiskolába. Jennifer teniszezett és tornázott, nagyon szerette a mozgást, de itt persze szó sem lehetett táncról.
Egyik korai filmje, a Selena
Beceneve: La Guitarra
A gimnáziumban La Guitarra volt a beceneve, mivel alakja gitárra emlékeztetett. Érettségi után rövid ideig egy ügyvédi irodában dolgozott, s esténként táncórákra járt. A szigorú mamának nem tetszett, hogy lány a show-business világába készül, ezért Jennifer 18 évesen elköltözött otthonról és beiratkozott egy színiiskolába. 1990-ben részt vett az In Living Color című tévésorozat szereplőválogatásán, és megkapta egy fly girl, azaz egy táncosnő szerepét. Los Angelesbe kellett költöznie, de nem kedvelte a zajos várost, szerencsére azonban barátja, David Cruz is vele ment. A fiút 15 éves kora óta ismerte, ő volt a legcsinosabb szomszéd srác…
Robin Williams tanára a Jackben
Coppolának is tetszett
Jennifer jól boldogult, szerepelt a South Central és a Hotel Malibu sorozatokban is, majd végül 1993-ban a Légimentők (Nurses on the Line: The Crash of Flight 7) hősies nővéreként hívta fel magára a figyelmet. Két évvel később Gregory Nava kritikai elismerést aratott Mi Familia című játékfilmjében debütált a filmvásznon. Francis Ford Coppolának is tetszett a mozi, ezért a Jack című komédiában a korábban kiszemelt Ashley Judd, illetve Lauren Holly helyett Jennifer alakította a Robin Williams által megformált nagyra nőtt “kisfiú" tanárnőjét. Ezután a Pénzvonat következett, amelyben a kritikusok is dicsérték alakítását, míg Wesley Snipes és Woody Harrelson játékát elmarasztalták…
Anaconda
Gyors házasság és válás
Coppola volt a producere annak a filmnek, amely a legendás mexikói táncosnő, Frida Kahlo életútját idézte fel, s Gregory Nava lett a kiszemelt rendező. Mindketten egyet gondoltak, bár Madonnával és Salma Hayekkel is készítettek próbafelvételt, a lelkük mélyén érezték, hogy Jennifer Lopez lenne az igazi. A Dalok szárnyánnal Jennifer a csúcsra jutott Hollywoodban, s forgatás közben magánéletében is változás következett be. Barátja, Ojani Noa az egyik jelenet felvétele közben berontott a stúdióba, megragadott egy mikrofont és megkérte Jennifer kezét, majd hatalmas gyémántgyűrűt húzott az ujjára. A pár összeházasodott, de Lopez karrierjének felívelését a férj nem tudta elviselni, így még abban az évben el is váltak.
Seriff és gyermekpszichológus
Sejtelmesen A sejtben
Jennifer filmezett és énekelt, az Anakondában John Voighttal szerepelt, Bob Rafaelson Blood and Wine-jában Jack Nicholson partnere volt, s a korosodó nőfaló rá is hajtott, de Jennifer közölte vele, hogy nem az esete… Oliver Stone Halálkanyarjában Sean Penn volt a partnere, Steven Soderbergh Mint a kámfor című filmjében seriffet alakít, akit egy börtönlázadás során túszul ejtenek, de beleszeret egyik fogvatartójába, akit George Clooney alakított. Lopeztől nem idegen a sci-fi műfaj sem, bár sosem volt rajongója a különböző sorozatoknak. A sejtben gyermekpszichológust alakított, aki behatol egy sorozatgyilkos tudattalanjába.
Halálkanyar
Egymilliárd dolláros biztosítás!
Közben az éneklést sem hanyagolta el, mivel a Sony kiadó főnöke, Tommy Motolla fantáziát látott benne. Az On the 6 című, bemutatkozó nagylemeze hatmillió példányban kelt el, egyik producere a rapper Puffy Daddy volt, akivel gyakran mutatkozott együtt. A lemez címe nem véletlen, ifjú korában mindig a hatórás vonattal indult Bronxból Manhattanbe a meghallgatásokra. Most már nincs szüksége ilyesmire, mivel Jennifer Lopez igazi sztár lett. A szóbeszéd szerint az évszázad legdrágább biztosítását kötötte meg rá testére, külön biztosította keblét, fenekét, lábát és a haját, összesen egymilliárd dollárra. Jennifernek vigyáznia kell magára, ezért is szakított idén februárban a fekete bőrű rapénekessel, akit tiltott fegyverviselését tartóztattak le, s Lopez is tizenkét órát töltött a rendőrségen.
Szeretném, ha szeretnél: Metthew McConaugheyvel
Túl szép a feladahoz?
Szerencsére a munka megvigasztalta, mivel őt szemelték ki a Szeretném, ha szeretnél (The Wedding Planner) főszerepére. A rendező, Adam Shankman először túl szépnek találta a feladathoz, ugyanis egy olyan nőt képzelt el, aki munkamániás, keményen dolgozik és nincs ideje saját magára, de végül a forgatókönyv elolvasása után Lopez is lelkesedett a szerepért és Shankman is rájött, hogy megtalálta a régimódi romantikus komédia egyik főszereplőjét. Mary Fiore San Francisco egyik leghíresebb esküvőszervezője. Valóra váltja a házasulandók álmait, a sajátjaira pedig nincs ideje. Ám egyszer találkozik dr. Steve Edisonnal (Matthew McConaughey), és Cupido nyila őt is eltalálja. Ám a szerelem beteljesedéséhez csak akadályok legyőzése árán vezet út…
Harcosan a Most már elég című moziban
Most már elég
Most már elég című új filmjében megerőszakolt nőt alakít, aki rájön, hogy álmai férfija, akihez feleségül ment, egyáltalán nem az az ember, akinek hitte. Lányával együtt megpróbál elmenekülni, hogy exbarátja segítségét kérje, de kudarcot vall. Mivel mindenáron szabadulni akar a házasságból, főleg kislánya biztonságát félti, ezért csak egy járható utat lát maga előtt: meg kell ölnie a férjét. Jennifer jelenleg két filmen is dolgozik: a The Chambermaidban Marisa Ventura szobalányt játssza, akibe Christopher Marshall szenátorjelölt fülig beleszeret, amikor észreveszi, hogy a leányzó felpróbálja az egyik hölgyvendég estélyi ruháját Lopez partnerei Ralph Fiennes és Natasha Richardson lesznek.
Jó kis film!!!
A Gigli című moziban Ben Affleck a partnere, aki bérgyilkost alakít. Gigli megbízást kap, hogy rabolja el egy szövetségi vizsgálóbíró idegbeteg öccsét, hogy a bírót ne lehessen zsarolni a testvérével. Áldozatával, Briannal Gigli egy egyhálószobás apartmanba kényszerül, ahol ráadásul megjelenik Ricki - őt játssza Lopez -, aki szintén gengszter, ráadásul szabad szellemű, vonzó nő. Főnökük küldte ide, mert nem biztos benne, hogy Gigli jól végezte a munkáját. A kemény fiú beleesik Rickibe, ráadásul aggódni kezd Brianért, s Gigli lassan normális emberi lényé kezd válni, ami foglalkozását tekintve veszélyesnek bizonyulhat számára… Jobb is, hogy Jennifer munkába temetkezik, ugyanis második házassága - amit Cris Judd-dal kötött - alig tíz hónap után csődbe ment, s kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadták a válópert. A pár békésen vált el egymástól, állításuk szerint továbbra is barátok maradnak.